10. fejezet - Miért?

Malia Dobrev.

Csak ültem, megdermedten és néztem Matt szemét, majd újra megkérdezte.
- Malia, most utoljára kérdezem meg, találkozgatsz még azzal a barommal, vagy sem?
- Nem, mégis, hogy gondolhatod ezt? Nem beszéltem vele, és nem is fogok, sőt nem is találkoztunk, és nem is fogunk, soha többet, mert emlékszel az 5 évvel ezelőtt történt dologra? Megígértem, hogy minden kapcsolatot megszakítok vele, és ez is így volt.
- Akkor miért mondtad a nevét?
- Mert megtalált az egyik közösségi oldalon, és nem tehettem mást, mint hogy azt mondom magamnak: nem, nem lehet, el felejtettem és kész.
- Rendben, hiszek neked, de nem szeretném többet meghallani a nevét, érted?
- Igen, felfogtam-mondtam, és elindultam a szobánkba. Szerettem volna neki azt mondani, hogy igen még mindig szeretem, de a lányom érdekében nem tehetem. 5 évvel ezelőtt megígértem neki, amikor vissza költöztem, és elhagytam Danielt, hogy soha többé nem fogok vele találkozni, sőt a hívásait sem fogom felvenni, és elfelejtem, de csak egyetlen egy dolog nem ment. Nem vertem ki a fejemből, még mindig szeretem, és ezen senki és semmi nem változtathat.

 Daniel Somerhalder.

5 év. Csupán ennyi telt el, azóta, hogy Malia szó nélkül elment, és még csak nem is tudom, hogy miért hagyott el. Azóta is keresem őt, mindenhol, a hívásaimra, azonban nem válaszolt, sem az üzeneteimre, remélem, hogy jól van. De ma végre megtaláltam az egyik közösségi oldalon. Nem tudom, hogy mi legyen ezzel az egésszel. Sőt, a profilján úgy láttam, hogy a lányom azóta előkerült, talán még azon a napon, amikor elhagyott. Mennyit változhatott 5 éven keresztül, biztosan nagyon okos már. És Malia is mennyit változhatott, biztosan szebb lett, és jobb élete van, nélkülem. Többször megfordult már a fejemben, hogy miért keresem, hogy mi értelme van, a keresésének, ha egyszer elhagyott engem, de nem tudom hagyni, mert szeretem őt, sosem tudom őt kiverni a fejemből, mert nem megy. Egy évvel később pedig visszamentem Emili-hez. Ő nem tud arról, hogy én azóta is folyamatosan a volt menyasszonyomat keresem. Mi elváltunk, és soha az életben nem fogom újra elvenni, mert egyszer már kimondták a válásunkat, ami után ő nem volt túl higgadt.

Malia Dobrev.

Úgy döntöttem, szívok egy friss levegőt, és elmegyek a Centrál parkba, egy kicsit sétálgatni a lányommal, és hogy egy kicsit játszhassak vele. Felöltöztettem és összepakoltam a táskámba a kis apróságaimat. Majd lementünk a nappaliba, ahol a telefonomat is eltettem, majd Matt kérdőre vont.

- Caroline, megkérhetlek, hogy egy kicsit felmész a szobádba? Beszélnem kell édesanyáddal.
- Igen, papa-majd a lányom felment a szobájába, és Matt kérdőre vont.
- Hová készültök?
- Talán be kellene zárkóznom a lakásba? Kimegyek egy kicsit a parkba Caroline-nal. Talán gond?
- Nem, de ha megtudom, hogy...
- Ne jusson eszedbe, mert már 5 éve nem láttam, és nem tartom vele a kapcsolatot, a lányom érdekében. Mert csakis miatta jöttem vissza hozzád, és nem másért!-erre ismét felpofozott. Nem tudom, hogy lehetek képes egy ilyen emberrel együtt élni. De valószínűleg, a lányom miatt nem hagyom el, mert akkor ismét bántaná. Lehívtam a lányomat, miközben patakban folytak a könnyeim. A lányom hozott egy labdát, hogy kicsit dobáljuk a parkban. Szépen elsétáltunk és játszottunk egy nagyot. Azt azonban nem vettem észre, hogy Daniel minket néz.
- Caroline, most menjünk jó?
- Nem anyuci, maradjunk még-mondta a lányom, majd bevágta a durcás arcát.
- Mi lenne ha még labdáznák veled?-ezt már azonban Daniel mondta. Nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá.
- Rendben, játszunk!
- Malia, beszélni akarok veled, kérlek. 5 év után ennyit csak kérhetek.
- Nem, megyünk haza, most rögtön-erre megragadta a karomat, és a fülembe súgott valamit.
- Ismerlek, tudom, hogy nem akarsz menni, annyit kérek hallgass meg, és mond el, miért hagytál el 5 évvel ezelőtt-majd leültünk egy padra és közben néztük a lányunkat, ahogyan játszik.

- Nézd, ez nem jó ötlet, Matt..
- Matt dolgozik, vagy nem? Most pedig kérlek, mond el, hogy miért hagytál el?
- Azt nem fogom elmondani, akárhogy is erősködsz-azt azonban nem vettem észre, hogy a szám felrepedt Matt pofonjától.
- Mi történt a száddal? Talán Matt megint megütött?
- Nem, de ehhez semmi közöd! Caroline, mennünk kell kicsim, gyere.
- De még nem akarok menni.
- Fogadj szót anyának, Caroline!-erre felálltam a padról, fogtam Caroline-t, és haza mentünk. Nagyon félek, hogy talán Matt rájön, hogy találkoztam vele. Nem akarom, hogy a lányomat büntesse az miatt. Még mindig rettegek, hogy bármelyik pillanatban megütheti. Mikor hazaértünk, ő a nappaliban volt.
- Drágám, most megyünk megfürdünk és lefektetlek aludni, rendben?

- Rendben anyu-majd elvittem megfürdetni és utána lefektettem aludni. Hamar elaludt, szerencsére kifáradt, így hamar álomba merült. Lementem a konyhába, hogy csináljak vacsorát. Majd Matt is odajött hozzám.
- Hol voltatok eddig?
- Caroline tovább akart maradni a parkban, így tovább kellett maradnunk, mint ameddig terveztem. De most hagyj békén, mert csinálom a vacsorát.
- Na idefigyelj, ne hazudj nekem, világos?
- Igen világos, most pedig ereszd el a karomat, és csinálj magadnak vacsorát, mert elment tőle a kedvem!-erre felszaladtam a szobámba, ahol bezárkóztam és az ajtónak dőlve kuporodtam össze, és ismét patakokban folyt a könnyeim.