7. fejezet - A baleset

Malia Dobrev.

*6 hónappal később*

6 csodálatos hónap telt el. Hihetetlenül éreztem magamat Daniellel. Annyira várom már, hogy szülessen a kisbabánk és, hogy élhessünk boldogan. Azt remélem, hogy semmi nem fog történni, hiszen mindketten alig várjuk a lányunk, Caroline érkezését. Igen, kislányunk lesz, ugyanis az ultra hangnál kiderült, hogy lányunk lesz, ezért Caroline-nek hívjuk majd. Éppen neki álltam kikelni az ágyból és lemenni a konyhába. De mikor a lépcsőn voltam, megszédültem, de nem foglalkoztam vele. Daniel és én egy házba költözünk, ami már a sajtunk is. Leértem a konyhába, ahol már Daniel a kész reggelivel várt engem.

- Jó reggelt hercegnőm.

- Jó reggelt neked is. 

- Reggelit?

- Nem kérek, köszönöm.- majd megcsókoltam, ő pedig vissza csókolt. Amikor az ajkam összeér az övével, egyszerűen olyan melegség tölt el, amit csak akkor szoktam érezni, ha biztonságban vagyok, és tudom, hogy Daniel mellett nem lehet bántódásom. Matt-at ezóta nem láttuk, és nem is szeretnénk látni. Emili és Daniel még nem váltak el, mert Emili nem akarja aláírni a papírokat,így még mindig házasok. Mivel ma szerda van, ezért Danielnek muszáj bemennie dolgozni, és hogy én ne unatkozzam, vele mentem. Mielőtt beültünk volna az autóba, hihetetlen érzés fogott el, amit még nem éreztem. Ez az érzés csak felidegesített, de nem foglalkoztam vele. Az úton egész addig nem történt semmi, ameddig egy idegbeteg nem jött nekünk csakis direkt. Aztán már csak arra emlékszem, hogy Daniel segít ki az autóból, ami épp felrobbanni készül. Majd a kórházban tértem magamhoz, ahol Daniel fogja a kezemet. Ő ezek szerint megúszta kicsi sérülésekkel. Én pedig észre vettem, hogy a baba nincs a hasamban. Egyből Danielnek szegeztem a kérdést, hogy:

- Daniel, hol a baba?

- Ne aggódj, minden rendben van vele. Inkubátorban van.

- Hála istennek, már azt hittem baja esett.

- Ne aggódj, semmi baja nem esett a kis Caroline-nak.

- Köszönöm. Egyébként, ki volt az az idegbeteg, aki nekünk jött többször is?

- A rendőrség nyomoz az ügyben, de te ne aggódj, itt a kislányunk, aki túl hamar született meg, és csak egy hónap múlva vihetjük haza. 

- Már alig várom.- Daniel hazament, hogy hozzon nekem ruhát, és pár személyes holmit. Addig a legjobb barátnőm, Clara tartotta bennem a lelket. Olyan csodálatos barátnő, hogy nem tudom megköszönni a sorsnak, hogy az utamba sodorta, és megismerhettem.

- Barátnőm, remélem jól vagy?

- Igen, boldog és egyben furcsa állapotban vagyok, hiszen megszületett a kislányom, Caroline, és  nem tudom, annyi kétségem van, hogy talán Matt vagy Emili okozhatta a balesetünket. 

- Ezt mondtad Danielnek?

- Nem, nem mondtam, és nem tudom, nem akarom még rosszabb állapotba keverni őt.

- Megértelek.- majd rám mosolygott, én pedig vissza mosolyogtam.

- Jól van, nekem most már mennem kell, mert a bátyám már vár.

- Rendben, örülök, hogy itt voltál velem.

- Én is Malia, köszönöm.- puszit adtunk egymásnak és ő elment. Én pedig megpróbáltam lezuhanyozni, és szerencsére sikerült. Viszont a kórházi kaja borzalmas. Nem vettem észre, amikor Daniel vissza jött hozzám, mert elaludtam. A mai nap fárasztó volt, és lemaradtam a lányom születéséről, hiszen altatásban voltam. De nem baj, hiszen annyi időt töltök még vele, amennyit csak szeretnék, és Daniellel is.